Sümegi Vár

Itt megtudhatod a Sümegi Vár történetét.


Sümeg Vára a Balaton-felvidék nyugati részén, a környező tájegységből kiemelkedő magányos hegycsúcs tetejét koronázza meg.

o0dz9aza-bmp.jpg

Története 

IV.Béla király parancsára a veszprémi püspök erős kővárat emeltetett a sümegi hegyen. A 14.század elején a Dunántúl korlátlan hatalmú oligarchái, a Kőszegi nemzetség ragadta magához, uralmukat csak az 1318-as győztes hadjáratában döntötte meg Anjou Károly. 1440 nyarán a Luxemburgi Erzsébet királyné pártján álló nemesek ostrom alá vették az Ulászló király táborához tartozó püspökség sümegi várát, amit azonban sikeresen megvédelmezett az őrség. Rövidesen megépítették a külsővárat, így Sümeg a környék legerősebb kővárává fejlődött. Sümeg jelentőségét csak fokozta, hogy a veszprémi püspök is ide húzódott vissza székhelyéről, amit 1552-ben elfoglaltak a „pogány” hadak. 1553-ban emelték a legkorszerűbb védőművét, a több emeletes, vastag falú Kövess-bástyát. 1605 tavaszán a Habsburg-ház zsarnoksága ellen felkelt Bocskai István erdélyi főnemes hajdúserege megszállta a várat, ahol meggyilkolták Újlaky Miklós veszprémi püspököt, majd a fejét legurították a hegyoldalon. Katonai szerepét a II:Rákóczi Ferenc irányította kuruc szabadságharcban is megtartotta, és 1705-től a felkelők fontos bázisának számított falai között még lőport is gyártottak a harcoló katonaságnak. Hadiszerencséjük hanyatlásával 1709-ben ágyúlövés nélkül feladta kuruc katonasága, épületeit négy esztendő múltán egy hadgyakorlat ürügyén felgyújttatta a császári parancsnokság.

A gazdátlanná vált védőműveket az időjárás vasfoga a lakossággal karöltve évszázadokon át rombolta, mígnem az 1960-as években megkezdődött régészeti feltárása és megóvása. A Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővárában minden nyáron színpompás várjátékokkal idézik fel az egykori vitézek életét.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 1
Heti: 11
Havi: 15
Össz.: 5 222

Látogatottság növelés
Oldal: Wikipédia
Sümegi Vár - © 2008 - 2024 - sumegi-var.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »